Még az idegen is megtalálja a nevezetes táplálék-lelőhelyet: kiesik a vasútállomásról és lebucskázik a jelzett grádicson. Már ott is van a Szelestey úti Mátyás Pincében.

matyi1b.jpg (12087 bytes)

A kozmopolita-életérzés nem jellemző a helyre, no dijázn, bauhaus, absztrakt. Kicsit le kell ereszkedni a föld alá - lásd pince -, ahol első pillanatokban úgy érzi az éhes honpolgár, hogy rossz helyre tévedt. Néhány antiszociális elem és potenciális megélhetési bűnöző múlatja az időt a játékgép környékén, de semmi pánik, nem harapnak, a főnök - aki szintén a hely nevezetessége -, tökéletes fegyelmet tart. Egy ciki van, nagyjából fedetlen keblű nővel megjelenni, mert ilyenkor mindig összeomlik a rend és kisebb szexuális lázadás tör ki.

Újabb kuriózum a főpincér. Nagyjából mindenkit névről ismer, kívülről tudja, hogy szóda, vagy kóla, netán fröccs vezeti fel az ételsort. Jellemzője, hogy időnként erőszakkal felfrissíti az étlapot, vagyis a tradicionális hasbavágások közé beilleszt valami újat. Tökéletes direktmarketinget alkalmaz, a betérőket rögtön megkínálja az újdonsággal, vagyis megszervezi az étel létjogosultságát. Szemében csak akkor tükröződik végtelen szomorúság, amikor önfejű, műveletlen, keleti barbár módjára mégiscsak magunk választunk, lesajnálva a milánói bordát.

A Mátyás Pince markáns ízeiről híresült el, konyhájában megállt az idő, mint Azerbajdzsánban, mindössze csak a fűszerek közé szivárgott be egy kevés reform. (A kedves főpincér valószínűleg gorbacsovi kínokat élhet át.) Ebből következően itt minden a helyén van, a bors az bors, a majoránna még véletlenül sem citromfű, a krumplileves sincsen központilag elszabva.

A legfőbb erősségük a babgulyás, ami minden valószínűség szerint világbajnok, de minimum bundesligás. Ha a szakács kedve úgy hozza, a babot sűrű, már-már zaftszerű lé lepi el, apró szigetekként testes húsdarabok törik meg a leírhatatlan színű felszín. Mindeközben az illat és a látvány valóságos orgiában egyesül, s az élmény tökéletesen valóságos, elvégre nem virtuális bablevesről van szó.

Ha valaki elfogyasztja az emberes adagot, utána még megpróbálkozhat egy kis böllérmájjal (reformkonyha 128. rész), vagy arcába tolhat némi hentesbordát, de szolgálnak rántott sajttal is. Sőt, ha időben megyünk, s az autókereskedők, biztosítási ügynökök, átutazók, katonák, leszakadó elemek és szerelmes fiatalok nem zabálták fel, nos, akkor komplett menüt is tálalnak. A tulaj gyakran szóval tartja a vendégeket, be lehet vágódni nála valami hülye soproni dumával, de legjobb, ha kispályás labdarúgónak adjuk ki magunkat, ugyanis a boss is időnként pályára lép, tehát rögtön rokonszenvesek leszünk számára.

Összegezve: a Mátyás Pince az a hely, ami már szinte nincs, igazi őskövület, de nagyon jó.